Átadták az Építőipari Nívódíjakat

A bírálóbizottság húsz projektnek ítélte meg a díjat, illetve két projektet elismerő oklevélben részesített

Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2023-ban huszonharmadik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) az alapítók és csatlakozó szervezetek nevében és felhatalmazásukkal. A díjakat az ágazat hagyománya szerint az ÉVOSZ (Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetége) éves ünnepi közgyűlésén, december 7-én délelőtt adták át, az építőipar legfontosabb szakmai elismeréseként számontartott Lechner Ödön-díjakkal és számos további fontos elismeréssel együtt.
 

Az eredetileg az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és az Építéstudományi Egyesület által alapított díjhoz az évtizedek alatt még hét szakmai szervezet csatlakozott, így a nívódíjakat és elismerő okleveleket közösen ítélték meg. A díjakat Tolnay Tibor, az Építőipari Nívódíj Bíráló Bizottság elnöke adta át.

Az évek során 20223-ig összesen 222 Nívódíjat ítélt oda a bíráló bizottság. 

Pályázatot nyújthatott be minimálisan 100 millió forint nettó végszámlaértékű, legalább egy évvel korábban használatbavételi engedélyt kapott létesítménnyel a megvalósító szervezetek bármelyike. A 2023. szeptember 15-i határidőre 40 pályamű érkezett be. A környezetvédelmi és vízügyi létesítmény kivételével minden kategóriában érkezett pályázat.    

A bírálat fő szempontjai a következők voltak

  • az adott építmény általános építészeti-műszaki értékelése,
  • a kivitelezés műszaki–technikai színvonala, szakszerűsége,
  • a beruházás gazdaságossága, üzemeltethetősége,
  • valamint a létesítményt létrehozók – különösen a beruházók, a tervezők és kivitelezők közötti – együttműködés.

Az Építőipari Nívódíjat tanúsítvány és a létesítményen elhelyezett, az alkotók megnevezésével ellátott bronztábla testesíti meg, a táblák ünnepélyes felavatására 2024 során kerül majd sor.

 


A DÍJAZOTTAK

 

Középület / irodaház kategóriában

MOL Campus (Budapest) | OCTOGON magazin 183-as (2023/3-as) lapszáma

Építtető: MOL Campus Kft. (Budapest)
Generáltervező: Finta és Társai Építész Stúdió Kft. (Budapest)
Lebonyolító: CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. (Budapest)
Generálkivitelező: Market Építő Zrt. (Budapest)
Alvállalkozó: Moratus Szerkezetépítő Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: ENSI Épületgépészeti Technológiai és Energetikai Kivitelező Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: OROSházaGlas Kft. (Budapest)



Középület / irodaház kategóriában

Budapest One Irodaház (Budapest) | OCTOGON 179-es (2022/7-es) lapszáma                                                                    

Építtető: Futureal Csoport (Budapest)
Tervező: Paulinyi-Reith & Partners Zrt. jogutódja Paulinyi & Partners Zrt. (Bp.)
Lebonyolító: Pedrano Construction Hungary Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Sankó-Ép Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Schal-Tech Kft. (Budaörs)
Alvállalkozó: Kisvakond Zöldtetőépítés Zrt. (Göd)

fotó: Bujnovszky Tamás



Középület / irodaház kategóriában 

OTP M12 (Budapest) | OCTOGON 176-os (2022/4-es) lapszáma 

Építtető: OTP Ingatlanlízing Zrt. (Budapest)
Tervező: ÖKO-BAU Kft. (Budapest)
Lebonyolító: V-BER Mérnöki és Tender Kft. (Veszprém)
Generálkivitelező: Market Építő Zrt. (Budapest)
Alvállalkozó: Nordical Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: MPA System Kft. (Miskolc)
Alvállalkozó: Fairtech Kft. (Budapest)

fotó: Bujnovszky Tamás



Középület / kereskedelmi és vendéglátó építmény kategóriában

Hard Rock Hotel (Budapest) | OCTOGON magazin 164-es (2020/8-as) lapszáma                                                                                                     

Építtető: Rockwood Ingatlan Kft.
Tervező: Stúdió’100 Kft. (Budapest)
Lebonyolító: CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. (Budapest) - Greneco Kft. (Budapest)
Generálkivitelező: SWIETELSKY Magyarország Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Begavill-2003 Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Alukonstrukt Kft. (Szeged)
Alvállalkozó: Üveg és Fémszerkezet Építő Kft. (Budapest)

fotó: Bujnovszky Tamás



Középület / kereskedelmi és vendéglátó építmény kategóriában

ETELE Szolgáltató és Kereskedelmi Központ (Budapest) | OCTOGON 170-es (2021/6-os) lapszáma   

Építtető: Futureal Csoport (Budapest)
Tervező: Paulinyi & Partners Zrt. (Budapest)
Lebonyolító: Pedrano Construction Hungary Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Bayer Construct Zrt. (Sóskút)
Alvállalkozó: Sankó-Ép Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Schal-Tech Kft. (Budaörs)

fotó: Bujnovszky Tamás



Középület / sport és szabadidős építmény kategóriában

Lőver uszoda (Sopron) | Octogon magazin 171-es (2021/7-es) lapszáma

Építtető: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tervező: Közti Zrt. (Budapest)
Lebonyolító: Matrixmérnök Kft. (Sopron)
Generálkivitelező: WEST HUNGÁRIA BAU Kft. (Biatorbágy) - FÉSZ Zrt. (Sopron)
Alvállalkozó: Sokon Építőipari és Kereskedelmi Kft. (Pákozd)
Alvállalkozó: FEHÉR ALU Kft. (Székesfehérvár)
Alvállalkozó: Kerex Uszoda Kft. (Budapest)

fotó: Bujnovszky Tamás



Középület / sport és szabadidős építmény kategóriában

Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok (Tatabánya)  OCTOGON magazin 174-es (2022/2-es) lapszáma

Építtető: BMSK Beruházási, Műszaki fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt (jogutód: Építési és Közlekedési Minisztérium)
Tervező: CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. (Budapest)
Lebonyolító: FŐBER Zrt. (Budapest)
Generálkivitelező: FEJÉR - B.Á.L. Zrt. (Felcsút) - ÉPKAR Zrt. (Budapest)
Alvállalkozó: CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: METAL HUNGARIA HOLDING Zrt. (Budapest)

Alvállalkozó: SZ-VOLT Kft. (Budapest)

fotó: Bujnovszky Tamás



Középület / oktatás kategóriában

Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Sportközpont (Budapest) | OCTOGON magazin 173-as (2022/1-es) lapszáma

Építtető: Zirci Ciszterci Apátság
Tervező: Óbuda Group (Budapest)
Generálkivitelező: Possibuild Kft. (Budapest) - Horváth Építőmester Zrt. (HÉP Kecskemét)
Alvállalkozó: Jade Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Épi Szerkezetépítő Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Possigreen Kft. (Budapest)
 



Középület / oktatás kategóriában 

Kőbányai Mocorgó Óvoda  (Budapest | OCTOGON magazin 178-as (2022/6-os) lapszáma

Építtető: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat
Tervező: KJT Építész Stúdió Kft. (Budapest)
Lebonyolító: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. – Projektlebonyolító iroda (Budapest)
Generálkivitelező: Nimród-Bau Beruházó és Kivitelező Kft. (Szentendre)
Alvállakozó: Magosma-Bau Építőipari és Beruházó Kft. (Budapest)
Alvállakozó: Construm Kft. (Budapest)
Alvállakozó: P.P.L.-Objekt Kft. (Mór)

fotó: Hlinka Zsolt



Középület / kulturális kategóriában

Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont (Budapest) | OCTOGON magazin 175-ös (2022/3-as) lapszáma

Építtető: Városliget Zrt. (Budapest)
Tervező: Napur Architect Kft. (Budapest)
Lebonyolító: ÓBUDA-ÚJLAK Zrt. (Budapest) - FŐBER Zrt. (Budapest)
Generálkivitelező: ZÁÉV Építőipari Zrt. (Zalaegerszeg) - Magyar Építő Zrt. (Budapest)
Alvállalkozó: PBM Mélyépítő Kft. (Biatorbágy)
Alvállalkozó: Weinberg ’93 Építő Kft. (Sárospatak)
Alvállalkozó: Gedi Építő Kft. (Budapest)



Középület / szakrális kategóriában 

Ráday Ház, a Dunamelléki Református Egyházkerület Székháza és Konferencia Központja (Budapest) | OCTOGON magazin 179-es (2022/7-es) lapszáma

Építtető: Dunamelléki Református Egyházkerület (Budapest)
Tervező: 4plusz Építész Stúdió Kft. (Budapest)
Lebonyolító: Asset Ingatlan Management Kft. (Budaörs)
Generálkivitelező: LATEREX Építő Zrt. (Budapest)
Alvállalkozó: Lat-Elektro Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Puskás Művek Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Stukkó Line Kft. / Moli Build Bt konzorcium (Vecsés)



Ipari és energetikai építmény kategóriában

AEROPLEX Repülőgép karbantartó hangár (Budapest)

Építtető: AEROPLEX Közép-Európai Kft. (Budapest)
Generáltervező: ARC-S Group Kft. (Budapest)
Generálkivitelező: Weinberg '93 Építő Kft. (Sárospatak)



Ipari és energetikai építmény kategóriában

Vajda-Papír Csoport új gyáregysége (Dunaföldvár)

Építtető: Vajda-Papír Csoport/Vajda Real Estate Kft. (Budapest)
Tervező: Integrated Engineering Solutions Kft. (Zsombó) - Zoozmo Design Studio Kft. (Budapest)
Lebonyolító: IDPM Consultant Kft. (Budapest)
Generálkivitelező: STRABAG Generálépítő Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: CLC-CONSTRUCT Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: METAL HUNGÁRIA HOLDING Zrt. (Budapest)
Alvállalkozó: DUNAKOR 2002 Kft. (Baja) 



Ipari és energetikai építmény /K+F/ kategóriában

Bosch Budapest Innovációs Kampusz (Budapest) | OCTOGON magazin 182-es (2023/2-es) lapszáma

Építtető: Robert Bosch Kft. (Budapest)
Tervező: CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. (Budapest)
Lebonyolító: ÓBUDA Group (Budapest)
Generálkivitelező: Market Építő Zrt. (Budapest)
Alvállalkozó: Vilati Szerelő Zrt. (Budapest)
Alvállalkozó: VANAtech2000 Kft. (Hatvan)
Alvállalkozó: Dósa Padló Kft. (Mogyoród)



Műemlék-helyreállítás és rehabilitáció kategóriában

Múzeumnegyed kialakítása (Sopron)

Építtető: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Tervező: Archi.doc Építésziroda Kft. (Sopron)
Lebonyolító: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
Generálkivitelező: Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. (Sopron) - Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. (Mosonmagyaróvár)
Alvállalkozó: Kozma Kft. (Zalaegerszeg)
Alvállalkozó: Alukonstrukt Kft. (Szeged)
Alvállalkozó: Iamart Kft. (Budapest)

 



Műemlék-helyreállítás és rehabilitáció kategóriában

Kecskeméti Városháza (Kecskemét)                       

Építtető: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tervező: ABC Group Kft. (Budapest) - Fazakas Építésziroda Kft.
Műszaki ellenőr és műzaki szakértő: Főber Zrt. - Győrber Kft.- Friday Creative Kft.
Generálkivitelező: Horváth Építőmester Zrt. (Kecskemét) - Portula Kft. (Kecskemét)



Műemlék-helyreállítás és rehabilitáció kategóriában

Hotel Oktogon Haggenmacher (Budapest)

Építtető: A52 Hotel Projekt Kft. (Budapest)
Tervező: Archikon Architect Kft.(Budapest)
Lebonyolító: CD Hungary Zrt. (Budapest)
Generálkivitelező: Market Építő Zrt. (Budapest)
Alvállalkozó: Stylos Építőipari Kft. (Budakalász)
Alvállalkozó: Ács-Bádogos-Szigetelő Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Bakart Kft. (Budapest)



Műemlék-helyreállítás és rehabilitáció kategóriában

Róheim-villa (Budapest)

Építtető: Magyar Corvin-lánc Testület. (Budapest)
Tervező: Mányi István Építész Stúdió Kft. (Budapest)
Lebonyolító: Nox Beruházó és Fővállalkozó Zrt. (Budapest))
Generálkivitelező: Laki Épületszobrász Zrt. (Budapest) - Possibuild Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: T-Comfort Kft. (Esztegom)
Alvállalkozó: Faművészet Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Possigreen Kft. (Hévíz)

   



Közlekedési létesítmény kategóriában

Osztószigeti „Robinson” gyalogos híd (Budapest, Nemzeti Atlétikai Központ)

Építtetők: KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja NZrt. - BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (jogutód: Építési és Közlekedési Minisztérium)
Generáltervező: Napur Architect Kft. (Budapest)
Tervező: Speciálterv Kft. (Budapest)
Lebonyolító: FŐBER Zrt. - ÓBUDA-ÚJLAK. Zrt.
Generálkivitelező: ZÁÉV Zrt. - Magyar Építő Zrt.
Alvállalkozó: Hídépítő Zrt. (Budapest)
Alvállalkozó: A-Híd Zrt. (Budapest)
Alvállalkozó: HSP Hídépítő Speciál Kft. (Alsónémedi)
Alvállalkozó: ACÉLHIDAK Kft. (Budapest)




Az elismerő oklevelek
 

Mezőgazdasági építmény kategóriában 

Sertéstaró Üzem I. és II. ütem (Szákszend)

Építtető: Sano Agrar Institut-SmartPorcNutrition Kft. (Szákszend)
Tervező: Talent-Plan Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (Győr) - Karáth-Terv Mérnöki Kft. (Celldömölk)
Lebonyolító: Sano Agrar Institut-SmartPorcNutrition Kft. (Szákszend)
Generálkivitelező: MERKBAU Építőipari és Kereskedelmi Zrt. (Kiskunhalas)
Alvállalkozó: Antrans Clean Kommunális Szolgáltató Kft. (Győr)
Alvállalkozó: BOGA BAU Építőipari Kft. (Pannonhalma)
Alvállalkozó: HB ZSALU Építőipari Kft. (Győrszemere)

              



Komplex infrastrukturális létesítmény kategóriában

Miskolc tehermentesítő út I. és II. ütem (Miskolc)                 

Építtető: Építési és Közlekedési Minisztérium (NIF Zrt. jogutódja)
Tervező: UNITEF ’83 Zrt. (Budapest) - RODEN Kft. (Budapest)
Lebonyolító: Építési és Közlekedési Minisztérium (NIF Zrt. jogutódja)
Generálkivitelező: HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: SPECIÁLTERV Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: KM Építő Kft. (Szigetszentmiklós)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mi minden szükséges az építőipar erősítéséhez?

Mi minden szükséges az építőipar erősítéséhez?

Alapos listát állított össze az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Életműdíjat kapott a Párisi Udvar felújítója

Életműdíjat kapott a Párisi Udvar felújítója

A kimagasló, példamutató építőipari és mérnöki munkát jutalmazta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Építőipari Nívódíjat kapott a Telekom Székház

Építőipari Nívódíjat kapott a Telekom Székház

A MOME campusfejlesztése pedig elismerő oklevelet kapott az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségétől.

Hirdetés